Magamról

Székesfehérváron születtem... Az iskolapadokat is itt kezdtem el firkálgatni (majdnem végeztem is velük, csak véget ért a suli), majd Pécsen és Szombathelyen mentem a tanáraim és osztálytársaim agyára.

Mióta az eszemet tudom, rajzolok, szóval eltelt egy kis idö, amíg a ceruzarágástól eljutottam az elsö kiállításom gondolatáig. (A ceruzarágást nem sikerült kinönöm) Miután átrajzoltam a gimnáziumi éveket is, egyre többször vált szükségessé, hogy a szükségleteimet a "müveim" "közkinccsé" tételéböl is fedezzem. Dolgoztam többek között rajzfilmstúdióban éhbérért (azért szerettem), tetoválószalonban a mások illatanyagaival küszködve (a munkának ott igenis szaga volt), továbbá illusztrátorként, berajzolóként illetve szerkesztöként több újságnál is, karikatúráztam céges összejöveteleken, testeket festettem be különféle rendezvényeken (imádtam!), forgatókönyvet rajzoltam stb.
Szóval az élet számos és számtalan területén kipróbáltam már magam. Mindegyik egy élmény volt a maga nemében és sok tapasztalatot sikerült szereznem mindezen "útvesztök" közepette.

Természetesen minden munkám során a maximumra törekedek, nem elégszem meg a középszerü megoldásokkal. Célom, hogy teljesen meg legyen elégedve minden egyes megrendelö a kezem közül kikerülö munkákkal.

Jelenleg Székesfehérváron alkotok, de távolabbra is gyakran kimozdulok egy messzi-messzi munka kedvéért a galaxis bármelyik rejtett szegletébe. Egyaránt dolgozom céges illetve magánmegrendelésekre is, szóval nyugodtan lehet bármilyen rajzos-festös-tervezös dologgal "zaklatni".


                                                                                                                                                      Norbertho